A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Közép-Dunántúli Operatív Program keretén
belül az "Omlásveszélyes partfalak állékonyságának biztosítása"
tárgyban pályázati felhívást tett közzé 2007-ben.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a 383/2007. (IX.13.) KH. számú
határozatával elhatározta a "Kőtár alatti partfalszakasz védelme,
meglévő védművel való összehangolása (Öreghegy és a Siklói út közötti partvédőmű)
című fejlesztések megvalósítását. Ugyanakkor felhatalmazta a polgármestert,
hogy a döntés - előkészítése első szakaszára vonatkozó pályázati anyag,
kiemelt projekt adatlap benyújtásával kapcsolatban a szükséges intézkedéseket
tegye meg. A kiemelt projekt adatlap benyújtásra került, mellyel kapcsolatban
a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programok Irányító
hatósága tájékoztatta Önkormányzatunkat, hogy a Kormány 2008. február 13-ai
ülésén döntött a projektjavaslatunk Akciótervben történő nevesítéséről.
A Kormány döntése alapján a projektjavaslat maximális támogatási összege:
283.560.000.- Ft volt, azonban a Kormány a projektjavaslat támogatásához
feltételeket szabott.
 |
| A kőtár alatti partfalszakasz helyreállítási munkálatai |
 |
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Dunántúli Operatív Program támogatási
rendszeréhez benyújtott "Kőtár alatti partfalszakasz védelme, meglévő
védművel való összehangolása (Öreghegy és a Siklói út közötti partvédőmű)"
című, KDOP-4.1.1/C -2008-0002 azonosító számú részletes projektjavaslatunk
2008. augusztusában benyújtásra került a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési
Ügynökség - mint Közreműködő Szervezet - részére. Dunaújváros Megyei Jogú
Város Közgyűlése a 195/2008. (IV.24.) KH. számú határozatával döntött arra
vonatkozóan, hogy a projekt végrehajtásához a 283.560.000.- Ft-os támogatási
összeg figyelembevételével 50.040.000.- Ft önkormányzati önrészt biztosít.
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. 2008. december 19-én kelt levelével értesítette önkormányzatunkat, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott, KDOP-4.1.1/C-2008-0002 azonosító számú pályázatunkat 275.706.000.- Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte. A projekt végrehajtására a Támogatási szerződés 324.350.000.- Ft bruttó összeggel - 48.654.000.- Ft önkormányzati saját forrás figyelembevételével - 2009. február 19-én aláírásra került. A Támogatási szerződésben rögzítettek szerint a projekt végrehajtási határideje: 2010. december 31.
 |
| A Városvédők érdeklődő kérdéseiben nem volt hiány |
A "Kőtár alatti partfalszakasz védelme, meglévő védművel való összehangolása
(Öreghegy és a Siklói út közötti partvédőmű)" című projektünk I. üteme
keretén belül megvalósítani tervezett beruházások:
- a Kőtár alatti veszélyes partfalszakasz helyreállítása;
- 4 db csáposkút (a II. számú, V. számú, VII. számú és VIII. számú csáposkutak)
korszerűsítése, valamint
- 8 db új talajvízszintészlelő kút létesítése.
Az építési munkák elvégzésére - Tímár László hivatalos közbeszerzési tanácsadó
megbízásával - nemzeti egyszerű közbeszerzési eljárást hirdetett meg önkormányzatunk.
A Közbeszerzési Értesítőben 2009. szeptember 25-én megjelent (KÉ. 19373/2009.)
ajánlattételi felhívásra beérkezett ajánlatok bontási eljárását a 2009.
november 03-ai együttes ülésén tartotta meg a Közbeszerzési Tanácsadó Testület
és a Közbeszerzési Munkacsoport.
Az ajánlattételi felhívásra egyetlen ajánlat érkezett be, melyet a "Dunaújváros
- Kőtár Konzorcium" nyújtott be. A konzorciumvezető a SYCONS Kft.
(2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi út 26-30.) Az ajánlat tartalmazta a Kőtár
alatti partfalszakasz helyreállítása kivitelezési munkáinak elvégzését,
- illetve mivel arra lehetőség volt az arra vonatkozó alternatív ajánlatot
- valamint a 8 db talajvízszintészlelő kút kivitelezési munkáinak elvégzését.
Ajánlattevő azonban nem tett ajánlatot a 4 db csáposkút korszerűsítési
munkáinak elvégzésére.
 |
Szemesy István a kivitelezést végző SYCONS Kft.
ügyvezetője beszélt a munkálatokról |
 |
Szendrődi Tibor tájékoztatja a Városalapító
érdeklődőket |
A munkák maradéktalan elvégzése érdekében Dunaújváros Megyei Jogú Város
Közgyűlése 2009. december 10-ei ülésén döntött az 595/2009. (XII.10.) KH.
számú határozatával, melynek értelmében a közbeszerzési eljárás
- "a Kőtár alatti partfalszakasz helyreállítása kivitelezési munkáinak
elvégzése" megnevezésű 1. része győztesének a "Dunaújváros -
Kőtár Konzorcium"-ot nyilvánította ki a bruttó 174.033.909.- Ft összegű
alternatív ajánlatának elfogadásával.
- "a 8 db talajvízszintészlelő kút kivitelezési munkáinak elvégzése"
megnevezésű 3. része győztesének a "Dunaújváros - Kőtár Konzorcium"-ot
nyilvánította ki a bruttó 30.481.320. Ft összegű ajánlatának elfogadásával.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazta a polgármestert,
hogy a „Kőtár alatti partfalszakasz védelme, meglévő védművel való összehangolása
(Öreghegy és a Siklói út közötti partvédőmű) című, KDOP-4.1.1./C-2008-0002
azonosító számú Támogatási szerződésben szereplő fejlesztések maradéktalan
végrehajtása érdekében a 4 db csáposkút korszerűsítési munkáinak elvégzésére
vonatkozó közbeszerzési eljárást ismételten folytassa le, és a nyertes
ajánlattevővel a Vállalkozási szerződést kösse meg.
A fentiek értelmében a 2009. december 11-én megtartott eredményhirdetési eljáráson a közbeszerzési eljárás győzteseként a SYCONS Kft. (2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi út 26-30.) került kihirdetésre.
Az Uniós támogatásból és az önkormányzati saját forrásból a projekt keretén belül megvalósuló munkák, nevezetesen
- a Kőtár alatti partfalszakasz helyreállítása kivitelezési munkáinak elvégzésére, (az alternatív ajánlat elfogadásával), valamint
- a 8 db talajvízszintészlelő kút létesítésére
 |
A 902-as jelű új
talajvízszintérzékelő kút |
a Vállalkozási szerződések 2009. december 28-án aláírásra kerültek a konzorciumvezető
SYCONS Kft. és Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata között.
A munkák megkezdése előtt az Uniós támogatásban részesített projektet lebonyolító, - a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és -Fejlesztési Irodája - 2010. március 09-ére munkaterület átadás – átvételi eljárást hívott össze a Kőtár alatti partfalszakasz helyreállítása kivitelezési munkáinak, valamint a 8 db talajvízszintészlelő kút létesítése kivitelezési munkáinak a megkezdése előtt.
Jelenleg a munkák megkezdődtek, azok kivitelezése folyamatban van. A 8 db talajvízszintészlelő kút kivitelezési munkáinak a szerződés szerinti befejezési határideje: 2010. július 15. A Kőtár alatti partfalszakasz helyreállítása kivitelezési munkáinak a szerződés szerinti befejezési határideje: 2010. november 01.
A 4 db csáposkút korszerűsítésére a közbeszerzési eljárást meg kellett ismételni, mivel arra ajánlat nem érkezett be. A közbeszerzési eljárás lebonyolítására Tímár László hivatalos közbeszerzési tanácsadó megbízásával került sor.
 |
| A Duna part a munkálatok idején |
 |
| Az V. számú csáposkút helyreállítási munkálatai |
A Közbeszerzési Értesítőben az egyszerű eljárás ajánlattételi felhívása KÉ. 3454/2010. szám alatt, 2010. február 26-án jelent meg. Az ajánlattételi felhívásra beérkezett ajánlatok bontási eljárása 2010. március 24-én került lefolytatásra. A munkák kivitelezésére 5 db ajánlatot nyújtottak be. A beérkezett ajánlatok értékelése után az eredményhirdetési eljárásra 2010. április 16-án került sor.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere - a közgyűlés által átruházott
hatáskörében eljárva - a Közbeszerzési Tanácsadó Testület javaslatát figyelembe
véve, a 197/2010. (IV.16.) PH számú határozatával a "Dunaújváros,
Kőtár alatti partfalszakasz védelme, meglévő védművel való összehangolása
(Öreghegy és a Siklói út közötti partvédőmű) kivitelezési munkái (KDOP-4.1.1/-2008-0002)
keretén belül 4 db csáposkút korszerűsítése" tárgyban kiírt egyszerű
közbeszerzési eljárás győztesének, mint összességében legelőnyösebb ajánlattevőnek,
a TIMPANON P+P Kft-t (Székhelye: 2459 Rácalmás, József Attila u. 42., Telephelye:
2400 Dunaújváros, Papírgyári út 36/B) nyilvánította.
Az összességében legelőnyösebb ajánlattevővel, a TIMPANON P+P Kft-vel a Vállalkozási szerződés bruttó 96.152.193.- Ft összeggel 2010. május 06-án aláírásra került.
A 4 db csáposkút korszerűsítési munkái kivitelezésének megkezdése előtt
2010. május 17-én a munkaterület átadás - átvételi eljárás lefolytatásra
került.
A 4 db (II; V; VII; és VIII. számú) csáposkút korszerűsítési munkái megkezdődtek, a munkák szerződés szerinti befejezési határideje: 2010. szeptember 30.
Terv szerint folynak a partfal-védelmi munkálatok
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Kőtár alatti partfalszakasz védelme, meglévő védművel való összehangolása (Öreghegy és a Siklói út közötti partvédőmű)” című, KDOP-4.1.1/C –2008-0002 azonosító számú projekt előrehaladásáról a következő tájékoztatást adjuk:
A „Kőtár alatti partfalszakasz védelme, meglévő védművel való összehangolása (Öreghegy és a Siklói út közötti partvédőmű)” című projekt I. üteme keretén belül megvalósítani tervezett beruházások közül a Kőtár alatti partfalszakasz helyreállítási munkái megfelelő ütemben haladnak, a SYCONS Kft. kivitelezésében.
A 4 db csáposkút, (mind a II. számú, az V. számú, a VII. számú és a VIII. számú kút) korszerűsítési munkálatait folyamatosan végzi a TIMPANON P+P Kft.
A 8 db új talajvízszint-észlelő kút kivitelezési munkáit a SYCONS Kft. elkészítette. A műszaki átadás-átvételi eljárás 2010. július 20-án lefolytatásra került. Jelenleg folyamatban van a vízjogi üzemeltetési engedély megkérésének az előkészítése.
A projekt megfelelő ütemben halad, a 2010. december 31-ei teljesítési határidő betartásának előreláthatólag akadálya nincsen.
 |
| a VII. számú csáposkútnál kihelyezett tájékoztató tábla fotója |
 |
| kivitelezés a VII. számú kútnál |
 |
| egy db új talajvízszintészlelő kút |