fő tartalom

Karácsonyi műsor és ajándékozás a kormányhivatalban

Hírkép: Karácsonyi műsor és ajándékozás a kormányhivatalban

Európai karácsonyi szokások címmel a nevelőszülőknél, illetve a mezőfalvi, előszállási sárbogádi, dégi lakásotthonokban, valamint a fehérvári gyermekotthonban élő gyermekek mutatták be irodalmi műsorukat, adtak elő magyar, német és angol nyelven karácsonyi dalokat a megyei kormányhivatal dísztermében, december 19-én, a Fejér Megyei Kormányhivatal Europe Direct Irodájának hagyományos programjaként.

Az értékes, szép műsort, amelyre hetekig készült a harminchét szereplő, dr. Simon László kormánymegbízott köszönte meg a gyerekeknek, a felkészítő pedagógusoknak és Deresné Tanárki Máriának, a megyei gyermekvédelmi központ igazgatójának.

Ezt követően a lakásotthonokban, a gyermekotthonokban és a nevelőszülőknél élő gyermekek számára dr. Simon László a Fejér Megyei Kormányhivatal Europe Direct Irodája ajándékaként déligyümölcsöket, karácsonyi adományokat adott át.

(Fejér Megyei Kormányhivatal)

  • Létrehozva: 2014. december 22.