fő tartalom

Augusztális sportprogramok a nemzeti ünnepen

Hírkép: Augusztális sportprogramok a nemzeti ünnepen

Augusztális sportprogramok a nemzeti ünnepen Petrás Gábor a munkacsoport sportért felelős szervezője értékelte az augusztus 20-án rendezett sportprogramokat. Idén is – csakúgy, mint minden évben – nagy munkát
fordítunk a sportprogramok megszervezésére, hiszen a nemzeti ünnep fontos része a sportolás, az egészséges életre buzdítás. A sportban megmutatkozik a közösség ereje, a győzni akarás, az ellenfelek tisztelete és nem utolsó sorban a társadalmi összefogás. Ez tapasztalható volt most is, hiszen a nyárinak nem nevezhető időjárás sem szegte kedvét a játékosoknak. Délutánra szerencsére már a nap is kisütött, így az eredményhirdetéseket már akadálytalanul tudtuk lebonyolítani. Három csapatsportban szerveztünk versenyeket (strandfociban, strandkézilabdában és strandröplabdában) melyeken több mint 350 sportoló vett részt.

A gyerekek és felnőttek számára kialakított ügyességi pályán pedig 120 résztvevőnek osztottunk ajándékot, frissítőt. Nagy öröm számomra, hogy a csapatsportokban nem csak dunaújvárosi, hanem budapesti, miskolci,
rácalmási, szekszárdi, kunszentmiklósi csapatok is részt vettek és természetesen a megmérettetések után itt maradtak az ünnepségen családjukkal, barátaikkal. Köszönetet kell mondanom Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, hiszen a pályák előkészítésében és a rendezvény támogatásában nagy segítséget nyújtottak. Az ilyen és az ehhez hasonló rendezvényeknek köszönhetően, városunkban a sport újra társadalmi szerepet tölt be.

Eredmények:

Strandfoci kupa:

1. Chicago

2. Mészi Frucht Kft.
3. Gari Trans
Legjobb játékos:
Dorogi Renátó (River Plate)
Legjobb kapus:
Nagy Gergő(Chicago)
Gólkirály:
Harsányi István 9 gól (Gari Trans)
Kézilabda:
Női:
1. Polgárdi
2. DAC felnőtt
3. Rácalmás
4. DAC
Legjobb kapus:
Kapus Istvánné (Polgárdi)
Legjobb játékos:
Édl Anett (DAC junior)
Férfi
1.
DAC
2.
Rácalmás
3.
MISKOLC EFC 96
4.
DVSI
Legjobb kapus:
Gombos Krisztián (DVSI)
Legjobb játékos:
Priol Balázs (DVSI)
Fair Play díj:
DVSI csapata, Szekszárd, Dunaföldvár
Strandröplabda:
Gyermek kategória:
1.
Kiss Nóra – Tomanóczy Bálint
2.
Kiss Viktor – Neumayer Dávid
3.
Koch Adolf – Bognár Balázs
Szülő-gyermek (családi kategória):
1.
Szabóné Vida Andrea – Szabó Kornél
2.
Kellner Zsuzsanna – Ihász Benett
3.
Tomanóczyné Gurics Szilvia – Tomanóczy Bálint
Felnőtt Kategória:
1.
Kiss Marcell – Bogdán Tamás
2.
Gebhardt Áron – Demeter László
3.
Szabó Péter – Koch Adolf
 

Csatolmány
augusztalis_2014.pdf
csatolt kép
csatolt kép
csatolt kép
csatolt kép
csatolt kép
csatolt kép
csatolt kép
csatolt kép
csatolt kép
csatolt kép
  • Létrehozva: 2014. augusztus 22.