fő tartalom

Újraélesztési rekordkísérlet

Hírkép: Újraélesztési rekordkísérlet

Nekivágtunk a harmadik dunaújvárosi rekordkísérletnek: tizenegy napon át kell újraélesztést végezni egy ambu babán a mozinál. A szervezői csapat, Nagy Attila, Orosz Csaba, dr. Máté Ágnes és Feth Kata ezúttal azt a célt tűzte ki, hogy megdöntik a Szombathely által tavaly felállított rekordot, ahol 240 órán át végeztek újraélesztést egy ambu babán. A mostani terv az, hogy tizenegy napon, vagyis 264 órán át végzik az újraélesztést. A rekordkísérlet kedden 17 órakor hivatalosan is kezdetét vette, Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnökének jelenlétében, aki szinte már hazajár Dunaújvárosba. https://dunaujvaros.com/hirek/201705/ujraelesztesi_rekordkiserlet_beszal...

Nagy Attila elmondta, körülbelül száz csapat jelentkezett, akik egy-két órával kiveszik a részüket a folyamatos gyakorlatból. Elsősorban iskolai és munkahelyi társaságok segédkeznek, de még mindig vannak szabad órák, amikor szívesen várják az önkéntesek segítségét, és persze, ami a rekordkísérlet célja, hogy minél több embernek megtanítsák az újraélesztés technikáját.

Az első napon a szervezők mellett a tornászok, a Decathlon áruház, a Dutrade munkatársai és a Dunaújváros Közéleti Hetilap és a Dunaújváros Online csapata is részt vett a rekordkísérletben.

  • Létrehozva: 2017. május 17.