fő tartalom

V. Akarat Ereje Kupa 2016.

Hírkép: V. Akarat Ereje Kupa 2016.

Petrás Gábor a rendezvény főszervezője a DLSZ főtitkára: 2016. május 16-án (Pünkösd hétfő) tartjuk immár hagyományosnak mondható rendezvényünket az Akarat Ereje Kupát. A sport és családi nap keretein belül, kispályás labdarúgó torna, rajzverseny, karate bemutató és még sok egyéb színes program kerül lebonyolításra a Lemezalakító Kft. pihenőparkjában (jelenleg: Oktatási Központ). Ez a rendezvényünk ötödik éve hivatott arra, hogy egy súlyosan beteg dunaújvárosi kisfiúnak, Szatmári Ádámnak és családjának segítsünk. A segítség nem pénzügyi, hanem sokkal inkább lelki és erkölcsi támogatást jelent, a rendezvényhez pedig szerencsére évről évre mind többen csatlakoznak. Idén először országos szintre tudjuk emelni az Akarat ereje Kupát, ugyanis a férfi mezőnyt bekapcsoltuk, a Forever Cup elnevezésű versenysorozatba.

Az ország legnagyobb kispályás amatőr labdarúgó kupájának szervezői, az egyik vidéki selejtező torna helyszínéül – immár másodszor – Dunaújvárost választották. A rendkívül sikeres és jó hangulatú rendezvényünket, az Akarat Ereje Kupát pedig praktikusan összekapcsoltuk ezzel a nagyszerű sorozattal, a résztvevők nagy örömére. Idén tehát Akarat Ereje Forever – Dunaújvárosban!

Természetesen a szabályok így a férfiaknál, egy kicsit módosulnak fúzió miatt. A rendezvényre nem nevezhet olyan játékos, akinek nagypályás - és/vagy futsal NB1 vagy NB2-ben PROFI labdarúgó-szerződése van a sportklubjával. Figyelem! Azon NB1-es, NB2-es játékosoknak a száma, akik nem profi labdarúgó szerződéssel rendelkeznek, nincs korlátozva! Ezen felül minden nevező csapatnak játékosonként egy gyermekjátékot kell a regisztrációkor átadnia, amit a szervezők az Ökumenikus Segélyszervezetnek továbbítanak.

A rendezvény főszervezője a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és maga Szatmári Ádám, akik az egész napos rendezvényre várják a családokat is, hiszen az amatőr labdarúgó kupa mellett nagyszerű programok lesznek (ugráló vár, rajzverseny, hőlégballon-eresztés, kutyabemutató, ugráló kötél bemutató), melyeken természetesen ingyen lehet részt venni. Az esemény ismét a jótékonyság jegyében kerül megszervezésre, hiszen a DLSZ Társadalmi Felelősség bizottsága nagy meglepetéssel készül Ádámnak, melyet az eredményhirdetésen ad át kis barátunknak. Annyi azért elmondható, hogy nem véletlenül lett a kupa alcíme a „Titkos küldetés”…

Köszönetet kell mondanom támogatóinknak és Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának is, akik teljes mértékben minden évben a rendezvény mellé áll és támogatásukkal segítik a jótékony rendezvény lebonyolítását.

Szatmári Ádám az akarat Ereje Kupa főszervezője: Már 5. alkalommal kerül megrendezésre a kupa, melyet nagyon várok. Minden évben van valami új, bemutatók és vendégek, ami számomra is sokszor meglepetés. Tavaly a fiúk mellett már lányok is fociztak, és sok jó meccset láttam. Remélem jó időnk lesz, hogy a szabadtéri programok is megvalósulhassanak. Jó lesz a többiekkel újra találkozni és egy kellemes napot együtt eltölteni. Sok szeretettel várunk mindenkit egy kis kikapcsolódásra, mert biztosan most is nagyon izgalmas meccsek várhatóak.

Lissák Kálmán a dunaújvárosi Széchényi Pékség ügyvezetője: Tisztelt Szervezők! A Széchényi Sütőipari Kft. 18 éves múltjával és markáns jelenével büszke képviselője az iparágnak és kedvence mindazon fogyasztóknak, akik a minőségi és egészséges táplálkozás követői, és tudatosan élnek, sőt gyermekeiket is erre sarkallják. Cégünk küldetése is egyben, hogy a manapság ritka manufakturális jelleg megtartásával, a piaci trendek lekövetésével, a hazai hagyományos ízlésvilág mellett nemzetközi nyitottságú fejlesztésekkel jobb irányba tereljük a fogyasztói szokásokat, és ezzel mi is átlagon fölüliek maradjunk. A fentebbiek érdekében egy éve elindítottuk a Szécsényi Pékség Egészségvédő Programját mely több ponton és formában képes kapcsolódni a lakosság életéhez. A nemrég polcainkra került, és töretlenül közkedvelt „Dunaújváros Kenyere” is Őket szólítja meg, és ezzel párhuzamosan támogatásra ad lehetőséget arra rászoruló szervezetek részére. Így nem volt kérdés, hogy ott a helyünk az Akarat Ereje Kupa Forever nagyszabású sport eseményén, mely jótékony céljával teljes mértékben kapcsolódik cégünk hitvallásához, Programjához. A titkos küldetéseket pedig különösen szeretjük, és reméljük örömet szerzünk majd a titkos recept alapján csodásra sütött Dunaújváros Kenyere-ivel, ezzel kifejezve összes munkatársunk támogatását egy beteg kisfiú és családja felé. Hajrá Ádám! Hajrá Akarat Ereje!

Tóth Tamás a dunaújvárosi Vodafone üzlet képviselője: Nagy örömmel tölt el, hogy az évről évre fejlődő Akarat Ereje Kupa mellé állhatunk az idei alkalommal. A sportolás, a mozgás mellett, rendkívül fontosnak tartom az összefogást, a jótékony cél támogatását. A nagyszerűnek ígérkező sporteseményre kilátogatók az izgalmas mérkőzések és remek programok mellett, megismerkedhetnek a nap főszereplőjével, Szatmári Ádámmal, aki hozzáállásával, küzdeni akarásával példaértékű lehet mindenki számára. Remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk és közösen sikerül egy szuper napot biztosítanunk Ádámnak.

Kovács Gábor a Pálma FC női csapat vezetője: Nagyon örülünk neki, hogy idén is megrendezésre kerül Dunaújvárosban az Akarat Ereje kupa. A Pálma FC mindig szívesen vesz részt jótékony rendezvényen, és most is izgalommal várják a lányok, hogy a jó ügy mellé állhassanak, hogy találkozhassanak Ádámmal, és hogy hozzájáruljanak a gyógyulásához. Bízunk a "Titkos Küldetés" sikerében és reméljük célba is talál majd! Valamint köszönjük a DLSZ-nek hogy ismét teret ad a női labdarúgásnak, így népszerűsítve azt a környékben. Reméljük ez által ismét színvonalas női mérkőzéseket láthatnak majd az érdeklődők!

Tóth Imre a DLSZ Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnöke: Nagyszerű dolog, hogy újra megrendezhetjük az Akarat Ereje Kupát. Gyorsan száll az idő, mert immár 5. alkalommal készülődünk és készülődnek a csapatok is, hiszen ez úttal is lesz női és férfi bajnokság, valamint sok-sok érdekes program. Célunk a mozgás és a sportolás mellett idén sem lehet más, mint hogy Ádámnak boldog pillanatokat szerezzünk.

Technikai információk:

Meccsek időtartama: 18 perc

A selejtező díjazása: Minden jelentkező csapat ajándékcsomagot és ebédet kap a szervezőktől, valamint az első három helyezett további díjakkal gazdagodik. A legjobb játékost, kapust és gólkirályt emlékserleggel díjazzuk!

1. hely: Kvalifikáció a Nagydöntőbe (férfi mezőny), Givova mez, kupa, érem, oklevél;

2. hely: Kvalifikáció a Nagydöntőbe, kupa, érem, oklevél;

3. hely: kupa, érem, oklevél.

A budapesti nagydöntő fődíja: EB meccsnézés, ingyen étel- és sörfogyasztással, hostessekkel, ami a nyertes csapatnak házhoz megy!

  • Létrehozva: 2016. május 11.