fő tartalom

IV. Akarat Ereje Kupa "Kint a Szabadban"

Hírkép: IV. Akarat Ereje Kupa "Kint a Szabadban"

Ismét eltelt egy év, és újra megrendezi a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az Akarat Ereje Kupát-nyilatkozta Petrás Gábor a DLSZ főtitkára. A négy évvel ezelőtt elindított rendezvény már meghatározó sorozata a versenynaptárunknak, és szívet melengető érzés visszagondolni az előző három kupára, melyet Ádámnak és a sportolóknak rendeztünk meg. Ahogy felelevenítjük a kupákat, láthatjuk, hogy mindegyiknek más és más volt a célja, de mindig volt valami közös, mégpedig a szeretet és az összefogás. Ezek a fogalmak szorosan egybeesnek a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hitvall​ásával és közösségépítő törekvéseivel.

Az első Akarat Ereje Kupa célja a segítségnyújtásról szólt, melyben Ádám osztálytársai is megmutatták tánc és énektudásukat.

A második torna már igazi, családias hangulatban zajlott és élménygazdag volt, hiszen megtisztelte a rendezvényt a Dunaferr Vasas néptáncegyüttes, illetve megemlíthetjük Dunaújváros legnagyobb focipálya tortáját, amit a Jakó Cukrászda ajánlott fel, ezen felül minden csapat egy-egy ajándékkal is meglepte a házigazdát: Ádámot. A tavalyi Akarat Ereje kupán pedig Ádám viszonozta mindezt és Ő maga adott mindenkinek egy személyes ajándékot, a sportnapot aztán egy nagyszerű közös videózással és süteményezéssel zártuk.

...hogy idén mi lesz? Minden, ami kell egy jó hangulatú rendezvényhez! Soroljuk csak: hőlégballon függesztés, ugrálóvár, rajzverseny, női és férfi focikupa és SZTÁR vendég egyenesen Angliából. Eláruljuk: a vendég nem más, mint a magyar válogatott kapusa Bogdán Ádám az FC Bolton hálóőre!

Ádám ebéddel várja a vendégeket és persze a döntős csapatoknak ajándékot fog átadni a döntő mérkőzés előtt!

[Szatmári Ádám DLSZ] Szatmári Ádám: "Mint minden évben, most is nagyon várom már az Akarat Ereje Kupát! Ez teljesen más lesz, mint eddig, mert kint leszünk a szabadban, és nagyon sok program lesz gyerekeknek, és felnőtteknek is egyaránt. Nagyon kíváncsi vagyok a női focira is, mert ilyen meccsen még sosem voltam. Remélem jó idő lesz aznap, hogy az eltervezett programok megvalósulhassanak. Sok szeretettel várok mindenkit Pünkösd hétfőjén az Alsó Duna parton!!"

[Kovács Gáborné DPASE] Kovács Dia Dunaújváros PASE: Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehetünk a IV. Akarat Ereje kupán. Női csapatok most indulnak először, és reméljük Ádámnak sok szép percet fogunk okozni. Nagyon örülök neki, hogy ennyi csapat elfogadta a felkérést és megméreti magát. Bízunk benne, hogy az időjárás kedvezni fog a résztvevőknek. Minden csapatnak sok sikert kívánok és jó szórakozást. Találkozunk május 25.-én az Alsó Duna parton :)

[Tóth Imre DLSZ] Tóth Imre (DLSZ – Társadalmi Felelősségvállalás Bizottsága): Nagyon örülök annak, hogy évről-évre rangosabb és látványosan fejlődő sportesemény az Akarat Ereje Kupa. Most rendezzük meg negyedik alkalommal és először visszük ki szabadtérre a rendezvényt. Természetesen ez olyan plusz programokat is lehetővé tesz, mint az ugráló vár, vagy mint - a városunkban ritkaságszámba menő látványosság - a hőlégballon. Ismét jönnek vidéki csapatok, (Dabasról, Kunszentmiklósról, Ercsiből – hogy csak néhányat említsek) és végre hölgy labdarúgókat is láthatunk, hiszen ezúttal a női mezőny is képviselteti magát, méghozzá komoly (8 csapat) létszámmal. A nagyszerűnek ígérkező eseményre sztárvendéget is várunk Bogdán Ádám személyében, aki a Magyar Labdarúgó Válogatott kapuját, valamint Angliában, a Bolton Wanderers FC. hálóját is őrzi. Szeretettel várunk mindenkit május 25-én az Alsó Duna partra!

Legfontosabb információk

Hol lesz a rendezvény? Dunaújváros, Alsó Dunapart füves terület
Mikor? 2015. május 25. hétfő (munkaszüneti nap)
Kiknek? kis és nagycsaládosoknak, sportolóknak, gyerekeknek, mindenkinek, aki egy remek programon akar részt venni
Hogyan? természetesen ingyenesen látogatható a rendezvény
Ki a szervező? Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
Kik a támogatók? DMJV Önkormányzata, Jakó Cukrászda, Zeus Sportáruház, Szendvics.com, Magyar Mentőszolgálat Alapítvány 
Érdeklődni? +36 70 616 59 41

Sok szeretettel várunk mindenkit a IV. Akarat Ereje kupán!

Technikai információ:

Időpont: 2015. május 25. hétfő
Helyszín: Alsó Dunapart Okatatási központ
Résztvevők: 10 - 12 amatőr férfi csapat és 6 - 8 amatőr női csapat
Nevezési díj: Férfiak: 12.500.- Ft; Nők: 4.000.- Ft
Nevezési határidő: 2015. május 18. hétfő, 18 óra
Jelentkezés: +36 70 616 59 41 telefonszámom lehet
Főtámogató: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

Sorsolás, regisztráció és technikai megbeszélés:

Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelet DLSZ tárgyalóterem
2015. május 19. kedd 16.00 óra

További részletek, menetrendek:

www.dlsz.hu

  • Létrehozva: 2015. május 19.