fő tartalom

Védelmi bizottsági gyakorlat – az ár- és belvíz ellen

Hírkép: Védelmi bizottsági gyakorlat – az ár- és belvíz ellen

A Megyei Védelmi Bizottság gyakorlatot tartott Székesfehérváron, a Megyeházán, április 16-án. A törzsgyakorlaton az ár- és belvíz elleni védekezéshez kapcsolódó feladatok kerültek előtérbe.

Dr. Tanárki Gábor, a megyei kormányhivatal igazgatója megnyitóját követően az egyes szakterületek vezetői ismertették az irányításuk alá tartozó szervezet feladatait. Először Kiss Jenő szakaszmérnök, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér Megyei Szakaszmérnökségének vezetője adott információkat megyénk ár- és belvízvédelmi veszélyeztetettségéről. A szakaszmérnök elmondta, hogy a védművek jó állapotban vannak, a műtárgyak – zsilipek – karbantartása folyamatos.

A megyei katasztrófavédelem igazgatója, Magosi Lajos tűzoltó ezredes részletes tájékoztatást adott a katasztrófavédelem feladatairól minősített időszakban, valamint a megelőzés témakörét is előtérbe helyezte. Nélkülözhetetlen a csapadékvíz elvezető árkok karbantartása, ezért az igazgatóság folyamatosan ellenőrzi a vízelvezető rendszerek műszaki állapotát, amely szorosan összefügg azzal, hogy szükség esetén milyen mértékben tudják betölteni a feladatukat. Kiemelt feladatot jelent a jövőben a települések önmentő képességének fejlesztése, amelyhez szorosan kapcsolódnak az önkéntes mentőcsoportok.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Kollár Levente rendőr alezredes, kiemelt védelmi főreferens ismertette a rendőrség feladatait. Ezen belül az útlezárások, tájékoztatás a kerülőutak lehetőségéről, a terület- és befogadó helyek biztosítása és természetesen a rendfenntartás és a hátrahagyott javak őrzése is a rendőrség hatáskörébe tartozik.

A Megyei Védelmi Bizottság védelmi titkára, Bárdos Zoltán tűzoltó alezredes a bizottság felépítését, működését, az egyes munkacsoportok feladatait ismertette.

A Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatalától Gumpl Pál honvéd alezredes, a Megyei Védelmi Bizottság honvédelmi referense a rendelkezésre álló erőforrásokról adott át információkat. Jelentős létszámú személyi állományt, speciális járműveket, magas szinten képzett szakembereket és logisztikai képességet, erőt tudnak biztosítani az ár- és belvíz elleni védekezéshez, esetleges kárfelszámoláshoz.

A feltételezett szituáció értelmében a Fejér megyében lehulló nagy mennyiségű eső következtében belvíz elleni védekezésre volt szükség. Ennek során a hivatásos- és szakigazgatási szervezetek összehangolt munkájának köszönhetően mind az emberi élet, mind az anyagi javak védelme biztosított volt.

(Fejér Megyei Védelmi Bizottság - fotó: Farkas-Bozsik Gábor/FMKI)

 

  • Létrehozva: 2015. április 17.