fő tartalom

Idén kétmilliárd forinttal több jut a civil szervezeteknek

Hírkép: Idén kétmilliárd forinttal több jut a civil szervezeteknek

Idén több mint ötmilliárd forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Nemzeti Együttműködési Alapból (NEA) a civil szervezeteket, ez pedig kétmilliárd forinttal meghaladja a tavalyi keretet – jelentette be Soltész Miklós államtitkár.

Soltész Miklós elmondta: az elmúlt években 4000-4500 körül volt a pályázatokon nyerni tudó civil szervezetek száma, a pályázati keret 50 százalékos megemelése pedig a támogatott szervezetek számának ugyanilyen arányú növekedését teszi lehetővé. Ez pedig óriási lehetőség a civil szervezetek számára – hangsúlyozta az államtitkár.

A kétmilliárd forintos támogatásnövelés eredményeképpen a kormány fel tudta oldani azt a korlátozást, amely szerint az előző három évben támogatást elnyert civil szervezetek idén nem pályázhattak volna. Ez a korlátozás több száz olyan szervezetet érintett volna, amelyek sok esetben csak néhány százezer forintot nyertek korábban, és amelyek nyilván folytatni szeretnék az elmúlt években végzett munkájukat - mondta Soltész Miklós.

A pályázatokkal az Emmi egyrészt a civil szervezetek működését szeretné támogatni, másrészt konkrét programokat. A támogatandó programok közül az államtitkár kiemelte a közösségépítést segítő, a családokat támogató, valamint a határon túli szervezetekkel és az ott élő magyarsággal való kapcsolattartást célzó programokat. A pályázatok a nea.hu és a civil.info.hu honlapon érhetők el.

Nyugvópontra kell, hogy érjen az a hisztéria, amit néhány tucat civil szervezet keltett az elmúlt hónapokban, években - fogalmazott az államtitkár -, hiszen ez a plusz támogatási lehetőség is azt deklarálja, hogy a kormány fontos partnernek tekinti a civil szervezeteket.

Soltész Miklós azt mondta, az Emmi és a Belügyminisztérium jelenleg azon dolgozik, hogy bevonják a civil szervezeteket a közfoglalkoztatás rendszerébe, hiszen sok olyan munkát kereső ember van, aki a közfoglalkoztatás bizonyos területein nem tud vagy nem akar elhelyezkedni, de egy-egy civil szervezet tudná foglalkoztatni.

Csizmadia László, a NEA Tanácsának elnöke ismertette, hogy a benyújtott pályázatokról öt, kilenctagú szakmai kollégium dönt titkos szavazással.

A Közösségi környezet kollégium a kultúra, a tudomány, a kutatás, a hagyományápolás, a fogyasztóvédelem, a település- és közösségfejlesztés területén működő civil szervezetek pályázatait bírálja el.

A Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumhoz élet- és vagyonbiztonsággal, közbiztonsággal, esélyegyenlőséggel, szabadidős, sport és hobbitevékenységgel foglalkozó civil szervezetek pályázhatnak.

A Nemzeti összetartozás kollégium a kárpát-medencei együttműködést, a nemzetközi tevékenységet, az európai integrációt, az emberi és állampolgári jogok védelmét szolgáló civil szervezetek pályázatairól dönt.

A Társadalmi felelősségvállalás kollégium foglalkozik az adományosztást, szociális tevékenységet, családsegítést, időskorúak gondozását végző szervezetekkel.

Az Új nemzedék kollégium pedig a nevelést és oktatást, ifjúságvédelmet, egészségmegőrzést és környezetvédelmet segítő projektekhez biztosít forrást.

A civil szervezetek a saját működésüknek megfelelő kollégiumhoz egy évben két pályázatot nyújthatnak be, egy működési és egy szakmaiprogram-pályázatot – hangzott el.

(MTI)

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/egyhazi-nemzet...

 

  • Létrehozva: 2015. február 19.